28. fejezet

A teljes rész, "Van rosszabb?" Dőlt betűs előtti mondattól lehet folytatni :D

- Emily - a hang ismét szólított, amikor nem fordultam felé - Emily, beszélnünk kell!
- Eltűntél egy hétre, nem mondtál nekem semmit, és most azt mondod, hogy beszélnünk kell?  - kérdeztem, még mindig nem fordultam felé.
- Én-
- Te mit, Louis? - végül rá néztem. Úgy tűnt, mintha napok óta nem aludt volna, ítélve a lila karikákról a szemei alatt.
- Gyere velem - kérte és én megráztam a fejem.
Azt gondolta, hogy eltűnik egy hétre, figyelmen kívül hagy, aztán feltűnik és utána minden rendben? Nem, egy nagyon jó okot kell adnia nekem az egy hétnyi eltűnéséről. Igen, mert nélküle lenni egy kész szenvedés volt.
- Miért nem válaszoltál a telefonodra? Miért nem jöttél iskolába? Eltűntél. Senki sem tudta, hogy hol vagy, sem Liam, sem Ash, sem Harry és én aggódtam, hogy történt veled valami!
- Te beszéltél Ashsel?
- Hm... igen, én... én akartam tudni, hogy hogy vagy,  de ő semmit sem mondott - feleltem utalva arra a tényre, hogy nem mondott Louis múltjáról semmit. - És hol voltál?
- Egész héten otthon voltam - válaszolt.
Miért nem gondoltam erre?
- Nos, ha otthon voltál... miért nem vetted fel a telefont? Túl elfoglalt voltál hozzám? - kérdeztem és a gondolat villámcsapásként ért. A lehetőség, hogy valószínűleg azért nem vette fel a telefont, és nem akart látni engem, mert egy másik lánnyal volt. Valakivel, akit szeretett, vagy csak egy újabb lánnyal szórakozásból.
Egy könnycsepp gördült ki a szememből. Louis az arcomhoz emelte a kezét, hogy letörölje, de mielőtt megtehette volna ellöktem a kezét, meglepődve nézett rám és lehajtotta a fejét. Ettől az egyszerű gesztustól is csak meg akartam ölelni és soha el nem hagyni, de nem tettem. Zokogtam és Louis felsóhajtott, megrázta a fejét.
- Egész héten azon gondolkoztam, hogy el kell mondanom a múltam, de nem tudtam, hogyan tehetném - mondta halkan és tágra nyílt szemekkel figyeltem.
- Mi?
- Ezért nem válaszoltam a telefonra, vagy semmit sem mondtam. Biztos akartam benne lenni - mondta és rosszul éreztem magam, amiért rosszakra gondoltam.
- N-na és? - kérdeztem félve.
- Mindent elmondok. Még akkor is, ha... te kiszeretsz belőlem és soha többet nem akarsz látni engem.
- Louis-
- Gyere velem - vágott közbe.
Mit mondhat? Olyan rossz volt, ahogy ő mondta, kiszeretnék belőle? Mi történt? Mit csinált?
Louis megragadta kezem, mint múltkor és a kocsijához vitt. Beszálltam és ő is ugyanezt tette, beindítva a motort. Az út a lakásához furcsa és túl csendes volt, amitől még jobban aggódtam. Néhány perccel később megálltunk az épülete előtt, amiben a lakása volt.
Elhagytuk a kocsit és elindultunk fel a lépcsőn az apartmanjához.  Soha nem fogom megszokni, hogy ennyit kell lépcsőzni. Ha egyáltalán visszajövök a mai nap után... Louis lakásában lenni egy hét kihagyás után furcsa volt, bár minden olyan volt, mint amilyenre emlékeztem.
Louis levette a kabátját felfedve rövid ujjú pólóját és leült a kanapéra, én is levettem a vizes kabátom, megráztam a fejemet és mellé ültem.
- Az elején kezdem, amikor még fiatal voltam - mondta és én nagyot nyelve bólintottam. Louis megköszörülte a torkát, mielőtt újra elkezdte. - Sosem ismertem apámat, mert elhagyta anyát, a születésem után pár nappal. Fiatal  voltam, körülbelül 5-6 éves lehettem, amikor az emberek elkezdték mondogatni nekem, hogy úgy nézek ki mint az apám és én büszke voltam magamra, mert akkor még nem tudtam, hogy ténylegesen mit művelt.
Elhallgatott, felegyenesedett jobban a kanapén, és észrevettem, hogy az eső nagyobb intenzitással kezdett el esni.
- Az a személy, aki szintén büszke volt arra, hogy olyan vagyok mint az apám, az anyám volt, és tetszett, hogy ő boldog. Tudtam, hogy szerette és hiányzott neki és, hogy én vagyok az egyetlen, aki emlékeztette rá és helyettesíthette.
- Helyettesíteni őt? - kérdeztem zavarodottan.
- Amikor 17 lettem az anyám elkezdett furcsán viselkedni - Az arca megváltozott, sötétebb lett, mintha egy filmet nézne az életéről és megtudná, hogy mi történt. - Azt... hittem, hogy az természetes, hogy az anyák szeretnek és ragaszkodnak hozzánk, de egy napon... - elhallgatott, vett egy mély lélegzetet. - Egy nap hazaértem az iskolából és találtam egy kis üzenetet tőle, azt írta, hogy menjek fel a szobájába. Abban az időben nem vettem észre semmi szokatlant, de amikor beléptem a szobába.... csak egy fehérneműben volt.  Megkérdeztem, hogy mit csinál egy ilyen hideg napon ilyen öltözetben, megragadott és az ágyra lökött, Troynak hívott, ami az apám neve volt.  Össze voltam zavarodva és nem tudtam, hogy mi történik, míg el nem kezdte tépni az ingem és levette a ruháimat, az ágyhoz kötözött és megtörtént.
- Hagyd abba - kértem könnyes szemmel és tágra nyílt szemekkel nézett rám. - Az anyád... Bán-bántalmazott? - kérdeztem és ő bólintott, így több könny folyt végig az arcomon.
Louis megragadta a karomat tétován, talán félt, hogy elhúzódom, és közelebb húzott magához, úgy, hogy a lábunk finoman érintette egymást. Zokogtam és törölgettem a könnyeket az arcomról.
A saját anyja bántalmazta őt. Ezek után Louisban és bennem volt valami közös, elvégre apám is ugyanezt tette velem.
- De ez nem csak akkor volt, nem hívott Troynak, de szinte minden este megtette - mondta és a könnyes szemem még jobban elkerekedett.
Ez több volt egyszeri alkalomnál?
- Amint 18 lettem eljöttem, anélkül, hogy lett volna olyan hely, ahova mehetnék. Akkor volt, mikor találkoztam Harryvel, látta, hogy ülök az utcán a hátizsákommal, és megengedte, hogy a házában maradja, cserébe néhány üzlettel kellett foglalkoznom - mondta.
Üzlet? Milyen üzlet? Ó, Istenem! Olyan volt, mint akik embereket ölnek? Ez egy volt Louis titkai közül?
- Drogszállítás volt, Emily - tisztázta látva a rémült arcomat, és mosolygott először, mióta találkoztunk.
Óóóó.
- Szóval nálam mindig volt drog és egyszer kipróbáltam. Nagyon kis mennyiségben, szinte nem is hatott, és én nem akartam volna többet, ha nem jött volna vissza az életemben, ezt az utat választottam. Akkoriban 19 éves voltam, és az első dolog az volt, hogy milyen gyönyörű vagyok és hogy sajnálja azt, amit tett velem. Én nem hittem olyan szarságokban, hogy ő mennyire megváltozott és hogy sajnálja, elmentem szállítani megint, vettem egy kicsit nagy adagot, és visszamentem. Amikor odaértem beadtam mindet egyszerre, és aztán csak arra emlékszem, hogy elájultam. Amikor felébredtem kórházban voltam Harryvel. Ő sokat próbált segíteni abban, hogy leszokjak, de nem voltam rá hajlandó, úgyhogy elküldött egy rehabilitációs intézetbe.
- Harry ezt tette? - kérdeztem ledöbbenve. Mindig is azt gondoltam, hogy Harry drogos,  furcsa volt elképzelni azt, hogy ő próbál valakinek segíteni a problémáján.
- Igen. Harryt a legjobb barátomnak láttam, a bátyámnak, de ő másképp nézett rám. Nem vettem észre, amíg egy nap... megpróbált megcsókolni. Ja, ez furcsa volt, elrohantam mindentől és mindenkitől, Amerikába mentem.
- Wow, soha nem gondoltam ezt Harryről...
- Ez csak egy kisebb időszak volt, azt hiszem, hogy már megint a lányokat szereti - védte Louis.
Azt nem mondanám. Az, hogy Harry megfenyegetett, mondván, hogy a barátját akarja vissza, arra gondoltam, hogy talán még mindig szerette Louist, és féltékeny volt rám, hogy vele voltam. Ha tényleg velem volt.
- Most jön a legrosszabb rész.
Van rosszabb?
- Amikor elmentem Amerikába, egy másik függőséget szereztem, ami azt hiszem, ugyanaz volt, mint Apámé, az alkohol. Minden este különböző bárokba mentem és új lányokkal ismerkedtem meg, és ágyba vittem őket, másnap nem emlékeztem arra, hogy mi történt - mondta, és a szavai fájtak, féltékeny voltam, hány lánnyal lehetett együtt? - Sajnálom - kért bocsánatot látva a reakciómat.  - Ha akarod, akkor befejezem.
- Ne, folytasd! - mondtam, újra nyeltem.
- Soha nem törődtem azzal, hogy ki vagyok, vagy hogy hol aludjak, csak az foglalkoztatott, hogy egy lányt hazavigyek a házamba, vagy az ő házába menjek. Amíg nem találkoztam vele. Nem egy bárban volt, épp elhagytam a házamat, amikor megláttam őt. Olyan gyönyörű volt, olyan angyali, és így tökéletes - leírta, minden olyan jelzővel, amitől egy lyuk keletkezett a szívemben. - A szívem megbolondult érte, és vágyat éreztem arra, hogy megfeleljek neki, haza vigyem, de tudtam, hogy nem lesz könnyű, mert olyan tisztának nézett ki. Amikor megláttam a szívem megdobbant, én nem tudtam, hogy mi ez, mivel ilyet előtte nem tapasztaltam, később jöttem rá, hogy szerelmes vagyok.  Több próbálkozás után megadta magát nekem, és én annyira szerelmes voltam belé, hogy többé nem foglalkoztam más lányokkal, de az ivásról nem szoktam le. Ő volt a mindenem, aggódott értem és mindent megtett azért, hogy abbahagyjam az ivást, de nem tudtam, mert minden éjjel ugyanaz volt az álmom, hogy én alszok és anyám bejön, hogy sz... bántalmazzon engem - javította ki magát - De én annyira szerettem őt, és ő is szeretett engem, és ez elég volt. Ő adta azt a becenevet, imádta azt mondani, Boo Bear.
Szóval ezt jelentette a Boo Bear!
- És... te még mindig... szereted ezt a lányt? - kérdeztem.
 Talán ő újra rátalált és ezt azért meséli el nekem, hogy megértsem, köztünk nincs semmi?  Jézusom! Ez mennyire fáj!
- Nem - mondta, és úgy éreztem, hogy megkönnyebbültem, kifújtam a bent tartogatott levegőt. - Két egyszerű oka van.
- Mi?
- Január 17-én mentünk hazafelé és történt valami.
- 17? - kérdeztem.
- Igen, miért?
- Semmi - hazudtam - csak biztos akartam lenni.
- Oké, azon a napon elmentünk egy bárba, és ott láttam egy másik fiúval csókolózni, Ashsel.
- Ash? - kérdeztem döbbenten.
- Igen, megragadtam a karját és kivonszoltam az autóhoz. Sírt, mert fájdalmat okoztam neki, de nem érdekelt, mert szerelmes voltam belé és ő elárult, úgy éreztem, hogy meg akarom ölni őt, és ez az, amit én tettem...
- Hogy mi? - kérdeztem felállva a kanapéról, ami meglepte.
Louis megölt egy embert? Ó, Istenem! Nem lehet igaz! Ez az egész egy hazugság, minden amit mondott, hazugság és ha megkérdezem Harryt ő teljesen mást fog mondani.
Louis nem ölt meg egy személyt, az nem lehet.
- Nem - motyogtam, már könnyek folytak végig az arcomon.
- Emily, kérlek hallgass végig, utána elmehetsz, de kérlek, hallgasd meg a végéig - könyörgött és én bólintottam, leültem vissza a kanapéra.
Velem szembe fordult a kanapén, kék szemeivel engem nézett.
Amikor elindultam az autóval, vezettem, tudtam, hogy sírni fog és bocsánatot kér, megígéri, hogy többször nem fog előfordulni ilyen, rengeteg filmet láttam már előtte, amiben ilyen történt, és a vége boldog volt - mondta és abban a pillanatban az erős tetovált fiút felváltotta egy olyan fiú, akit bántalmazott az anyja és akinek összetörték a szívét. - De nem ez történt, épp ellenkezőleg. Mosoly volt a tökéletes ajkán, elmondott nekem mindent részletesen, hogy Ash mit tett az ujjaival és a nyelvével, és hogy milyen volt a ba-
- Louis.
- Bocsi - vett egy mély lélegzetet - túl sok részletet elmondott abból, hogy mi történt, és hogy ő mennyire élvezte, azt, amit csinált vele. És annyira idegesített engem, a vágy, hogy megöljem, csak növekedett. Azután láttam egy sziklát és ugrottam.
- Ugrottál? Hogy érted? Egyedül? A... a kocsival? - kérdeztem döbbenten.
- Igen.
- Ó, Istenem!
- Azt hittem, hogy meg fog halni, de úgy gondoltam, hogy nem tudok nélküle élni, sem úgy, hogy ő boldog egy másik fiúval, aki nem én vagyok, szóval a szikla felé vezettem.
- Mi...mi  történt? - kérdeztem, bár féltem, hogy mi lesz a válasz.
- Egy kórházban ébredtem. Ő gépekre volt kötve és szívátültetésre volt szüksége. A családja az mondta, hogy meg kell vizsgálni engem, de nem voltam hajlandó, azt gondolva, hogy nincs szükség vizsgálatokra, ha nem akartam transzplantációt.
- Szóval hagytad meghalni.
- Igen, már odaadtam a szívem neki egyszer, összetörte azt - mondta és hatalmas fájdalmat éreztem a szívemben. Végtére is, Louis szerette a lányt, ahogy beszélt róla és amit most mondott.
Tehát Louis tényleg megölt egy embert. Mert megcsalta őt és mert idegesítette. Úgy gondolta, hogy nem élhet, vagy nem lehet boldog egy másik fiúval, majd megpróbálta megölni és hagyta meghalni a kórházban, úgy, hogy elutasította a transzplantációt. Tiszta önzésből.
Bizonyos szempontból örültem, hogy nem engedte meg, mert ha igen, ő halt volna meg, és soha nem találkoztunk volna, és soha nem estem volna belé. És talán az életem nem lenne olyan bonyolult.
De ő megölt valakit!
Hogy tudná valaki ezt elfelejteni?
- Emily?
- Nekem... gondolkodnom kell - mondtam és még egyszer elszaladtam a lakásából és még egyszer nem követett engem.
Elszaladtam az egyetemre, hogy ne legyek vizes, mert az eső csak akkor maradt abban, amikor a koleszbe értem. Kinyitottam az ajtót és becsaptam hanyagul, elfelejtve, hogy már késő van. Az ajtónak támaszkodtam és hagytam magam lecsúszni és a földre esni, a könnyek elkezdtek hullani ok és megállás nélkül.
Hogy lehet valakinek ennyi titka? Hogy érezheti valaki a jót más életében? Csak mert ő úgy gondolta, hogy nem szabad élnie. Alkoholista volt, nem volt joga ezt tenni.
A szobám villanya felkapcsolódott, láttam Kahltant, ahogy engem figyel óvatosan és elém térdelt, amikor meglátta, hogy sírok.
- Mi történt? - kérdezte aggodalmasan?
- Louis... ő-
- Louis megint? - közbevágott - ez a második alkalom, hogy sírni látlak miatta. Lehet nem a legjobb neked -mondta.
Lehet, hogy igaza volt. Louis már bántott fizikailag és érzelmileg. Talán nem volt a legjobb nekem. Lehet, hogy ő nem is szeretett, csak becsapott egy olyan dologgal, ami nem is létezett. Elvégre ő úgy szerette azt a lányt, hogy el sem tudom képzelni, hogy tud még újra szeretni. Talán mi ketten nem fogunk együtt lenni és ez volt a mondandójának a lényege.
De akkor.... miért akartam otthagyni a hálómat és odamenni hozzá megölelni rögtön, az összes erőmmel, és azt mondani, hogy minden rendben van, mint ahogy a filmekben látta.
Talán ezt kellene tennem. Olyan sötét, mint a múltja. Szerettem őt. Olyan szörnyen, hogy azt csak ő tudja érezni.
__________________________________________________________________
SOS! HA SZERETNÉL RÉSZT VENNI A BLOG ÍRÁSÁBAN, FORDÍTANI A TÖRTÉNETET, AKKOR ÍRJ ÜZENETET VALAHOL (itt, e-mail /zsozso1d@gmail.com/)! SZÜKSÉGEM LENNE VALAKIRE.... o.O ha nem jön jelentkező, akkor ugyebár nem lesz túl gyakran rész, az időmet tekintve.
Bocsi az esetleges fogalmazási vagy helyesírási hibáért, csak átfutottam a szöveget, mert siettem.
Köszönöm, hogy képesek vagytok várni rá <3 és hogy ennyire iratkoztatok fel és ezt a sok oldalmegjelenítést és kommentet :DDD
A következő nem tudom mikor jön, most ennek a végét kivételesen elég korán hoztam :D 
Remélem, hogy végül is tetszett nektek :D Zsó :*