24. fejezet

Néztem az autó hátulját, ahogy hatalmas sebességgel hajtott el, így mindenki az autót nézte. Reméltem, hogy anyám nem ismeri fel benne Louist. Ránéztem és láttam, hogy még mindig mosolyog.
- Anyu, nekem tényleg mennem kell - mondtam, amint John és szülei elmentek.
- Nem maradsz ebédre? - kérdezte. Először majdnem nem volt képes rám nézni, és most ő volt, aki szuper kedves hozzám, mintha mi sem történt volna, beleértve a vitát és apát.
- Nem, még mindig szeretnék menni, megnézni pár autót ma.
- Oké, kár.
Mosolyogtam és elmentem, még mindig megleptek a radikális hangulatváltozásai. Beszélnem kell Louisval. Látott engem Johnnal, ahogy megöleljük egymást és ad egy puszit az arcomra, és biztos, hogy úgy nézhettünk ki mint barát és barátnő, mivel pontosan azt akartam, hogy ezt gondolják. De ez anyámra és az ő szüleire vonatkozott, nem Louisra!
Huh!
Mindent tud, de mindent rosszul.
Istenem, őrült voltam.
Felkaptam a telefonomat és láttam, hogy két nem fogadott hívásom van tőle. Valószínűleg azért jött a házamhoz. És hogy a fenébe tudta, hogy hol van az?
Próbáltam hívni őt újra és újra, de nem válaszolt. Kezdtem aggódni és gombócot éreztem a a torkomban, és könnyek szöktek a szemembe. Nem tudom, hogy miért voltam ilyen, csak az a gondolat, hogy haragszik rám, vagy nem beszél többet velem, sírásra és üvöltésre késztetett.
És a következő dolgot, tudtam, hogy könnyek hullása az arcomról.
Mi a baj velem?
Beletelt 40 percbe míg eljutottam Louis apartmanjába és miután odaértem még mindig volt 13 emeletnyi lépcső. Istenem! Úgy, hogy van lift, sokkal gyorsabb lehetne. Vettem kétszer nagy lélegzetet, és bent megnyomtam a 13-as gombot. Ahogy az ajtó becsukódott olyan volt, mintha a levegő fogyna, amint elindult a szívem gyorsabban kezdett verni, és olyan volt, mintha minden forgott volna körülöttem.
Kifutottam a liftből, mikor elérte a 13. emeletet.
Megnyomtam a csengőt és Louis pár másodperc múlva kinyitotta az ajtót. Komolyan nézett le rám. Nagyot nyeltem mielőtt beléptem és becsukta az ajtót nagy erővel, ami megdöbbentett engem és megborzongtam tőle.
- Louis, én-
- Ne, értem - vágott közbe, zavarodottan hagyva engem.
Vajon mindent tud?
- Tényleg?
- Igen, ő tökéletes hozzád, ugye? A családjának biztos van sok pénze, és ő biztos kitűnő jegyekkel rendelkezik.
- Louis, ez nem-
- Ne. Nem kell semmit sem mondanod. Elmehetsz - mondta és éreztem, hogy a szívem ezer darabra hullik.
- Azt akarod, hogy elmenjek? - kérdeztem gyengén.
Bólintott és éreztem, ahogy könnycseppek gurulnak le az arcomról. Nem akarok elmenni, csak a gondolat, hogy elmenjek tőle felemészt. Én nem tudom, hogy mi volt a baj velem, de elhagyni őt a legrosszabb ötletnek tűnt. Ennek nincs értelem.
- Nem - tiltakoztam suttogva és kitisztítottam a hangom - Nincs semmi vele.
- Tényleg? Mert láttalak téged és őt és egy kicsit többet és ti végül ott abban a kibaszott kertbe, fogadok, hogy-
- A fenébe, hagyd abba! - majdnem sírtam, és beharaptam az ajkamat, így a könnyek nem csordultak ki - Szeretlek, Louis, oké? - felsikoltottam és a szám elé tettem a kezem rögtön.
Ó, Istenem!
Mit mondtam?
Ez még soha nem fordult meg a fejemben, nekem nem, és most elismertem, hogy szeretem őt. Wow! Furcsa volt ezt mondani magamnak, de úgy éreztem, hogy jó. Olyan volt, mintha egy sújt emeltek volna le a vállamról. Ez volt az igazság, igen, szeretem Louist, csak még eddig nem vettem észre annak ellenére, hogy ez nagyon nyilvánvaló volt. Az a tény, hogy mindig volt köztünk valami, ami húzott egymáshoz, az a tény, hogy nem tudtam nélküle lenni, akaratom ellenére, és ahogy éreztem magam miatta.
Én épp most ismertem be az érzéseimet közvetlenül előtte. Istenem! Mit tettem, talán ő nem érez ugyanúgy irántam, és nevetségesnek fogja tartani, hogy azt mondtam, amit mondtam. Úgy értem, nézz rá! Ő pont olyanfajta fickó, aki nem randizik, csak élvezi a sok lányt. Például, a partin azzal a lánnyal volt és utána azt mondta, hogy csak a móka kedvéért. Én talán csak az voltam neki és én azt mondtam most, hogy szeretem.
Annyira hülye vagyok!
- Mi? - kérdezte, tágra nyílt szemmel nézett engem.
- Hallottad - mondtam, nem akartam megismételni magam. Vettem egy mély lélegzetet és úgy döntöttem, hogy elmondok neki mindent, nem törődve azzal, hogy milyen hülyén fogok tőle látszani - Azt mondtam anyának, hogy tegnap Johnnal voltam, és ő a barátom, mert ő jutott először az eszembe és anya nem kedvel téged, de én igen és nem akartam, hogy eltiltson tőled és én ezért-
Túl gyorsan beszéltem, Louis közbevágott azzal, hogy átszelte a távolságot köztünk és édesen megcsókolt. Tartotta a kezeimet, és összekulcsolta az ujjainkat közelebb húzva magához.
- Mondd ki újra - kérte, mikor megállt a csókolózásban, homlokunkat a másikénak támasztottuk. Kinyitottam a szemeim találkozva az ő kékjeivel, amik úgy tűntek, hogy ki akarják égetni a bőrömet. - Mondd ki újra - kérte ismét.
- Mi? - kérdeztem zavarodottan.
- Amit mondtál - magyarázta és rögtön rájöttem, hogy miről beszél.
- Én... szeretlek, Lou - ismételtem és próbáltam elkerülni a tekintetét, de nem engedte.
- Én is szeretlek, Em - mondta, amitől pillangók lettek a gyomromban és az egész testem forrt.
Szeretem őt. De ami annál is fontosabb, hogy ő szeret engem.
Louis szeret engem.
Mosolyogtam azon, amit mondott és újra megcsókolt. Elhúzódtam tőle és megöleltem. Az volt életem legszebb napja.
__________________________________________________________________
És tattaratatattara! ;) Cirka 24 fejezetbe telt, mire történt valami érzelmi fejlődés köztük xd Ez rövidebb volt mint az előzők, ezért is gondoltam felhívom a figyelmet arra, hogy hamarabb is hoztam. Csak, hogy érezzétek, van szívem és gondolok rátok! :DD ...bár arra is gondoltam, hogy csak addig rakom fel, hogy mondja a csaj, hogy szereti, aztán én írom, hogy két hetes szünetet tartok, de hát olyan bunkó nem lehettem ^^
Egyébként az utóbbi időben úgy látszik, hogy megfogyatkoztatok, de remélem, hogy épp ellenkezőleg és a látszat csal! :D Szóval ja... legalább pipáljatok, ha olvastátok, had tudjam, hogy körülbelül hányan is vagyunk itt :)) Zsófi :*