21. fejezet

- Mi történt? - hallatszott a hangja mögülem és hátrafordultam hozzá, hogy elvesszek a kék szemeiben. Látta Asht?
- Semmi.
- Idegesnek látszol - mondta figyelmesen engem nézve.
- Ó... hm... csak az idegeimre mentek - hazudtam.
- Hm... oké.
- Mit csinálsz itt?
- Először is, órám van itt. Másodszor, azért jöttem, hogy csak megkeressem a pulóveremet, amit azt hiszem a kollégiumban felejtettem - magyarázta.
Kollégium? A lánykoleszről beszél? Ott volt és ott felejtette a pulcsiját, mert levették a ruháikat nyilvánvaló okokból?
- Az én régi kollégiumomban - mosolyogva elmagyarázta.
- Ó, persze - mondtam és nevetett.
- Eljössz velem? - kérdezte és vállat vontam, követtem őt.
Bekopogott az ajtón és egy kék szemű, szőke srác kinyitotta az ajtót. Hatalmas fekete szemüvege volt és egy kicsit félve nézett Louisra. Én ismertem őt, majdnem ugyanazok az órái voltak, mint nekem, kivéve az angolt, és ő egy héttel később érkezett.
- A pulóveremért jöttem - mondta Louis durván.
- Ó, hát persze - rám nézett és mosolygott - Emily! - köszöntött - Tudod, hogy ki vagyok, ugye? - kérdezte, mikor félénken mosolyogtam.
- Hm... igen, csak nem tudom a neved.
- John.
- Örülök - mondtam és a mosolya még nagyobb lett.
Louis simán kotorászott a kolesz plusz szekrényében és előhúzott egy pulóvert. Amikor odaért hozzám átkarolta a derekam, láttam, hogy John szeme követi Louis kezét és Louis mosolyog.
Mit csinált?
Amint elbúcsúztam Johntól, ellenben Louisval, aki folyton közelebb húzott magához, kimentünk a fiú kollégiumból és a parkolóba mentünk. Louis kinyitotta a kocsit és intett nekem, hogy szálljak be, mire felemeltem a szemöldökömet.
- Jössz? - kérdezte.
- Hova?
- A házamba.
- Hm... én nem-
- Kérlek - könyörgött a tarkóját vakarva. Úgy nézett ki, mintha... ideges lenne?
- Rendben - válaszoltam vereséget szenvedve és mosoly nőtt az arcán.
- De had menjek a koleszbe ruháért.
- Várok rád - mondta hunyorogva.
Megforgattam a szemeimet és a felmentem a koleszbe. Kahlan nem volt ott, ezért írtam neki egy üzenetet, hogy Louis házába mentem. Az arcom elszíneződött, amikor újra elolvastam a jegyzetet, mielőtt az ágya tetején landolt.
Megfogtam a táskámat azokkal a ruhákkal, amiket vettem, mert nem volt kedvem ruhát választani és fehérneműt, elmentem, az egyetem parkolójában megkerestem Louist, aki a kocsiban volt már. Mikor beszálltam elkezdett esni. Sóhajtottam. Annyira szeretem az esőt. Megnyugtat engem. Mosolyogtam az utcát néztem, ahogy az esőcseppek a földre esnek és Louis rám nézett, felvont szemöldökkel.
- Mi van? - kérdeztem.
- Semmi - nevetett és visszanézett az útra. - Miért mosolyogsz?
- Hm... az eső miatt. Szeretem az esőt - magyaráztam.
- Én is. Azt hiszem megnyugtat néha - mondta és meglelődtem, mert ugyanazon a véleményen voltunk, de nem mondtam semmit, csak a fejemet a kocsi ablakára hajtottam.
Amikor megérkeztünk a lakásba már sötétedett. Louis a kapucnit a fejére tette, míg én kiszálltam és az épületbe futottam, hogy megvédjen az esőtől magam, és ő másodpercekkel később ért utol a táskámmal, amit ottfelejtettem az autóban.
- Látnom kell téged ebben a nadrágban - mondta egy perverz mosollyal, ahogy átadta, megforgattam a szemeimet.
Amikor beléptem a lakásba óriási kényelmet éreztem, mintha a saját koleszemben lennék, amit soha sem gondoltam volna, hogy érezni fogok egy olyannak a házában, mint Louis.
Ahogy becsukta az ajtót levette a kabátját és odadobta a kanapéra a konyhába menet, hogy főzzön. Követtem őt. Még mindig úgy gondoltam, hogy furcsa az, hogy olyasvalaki tud főzni, mint ő. A konyhaasztalhoz mentem és leültem rá, néztem, ahogy főz.
Annak érdekében, hogy ehessek, önként vállaltam a mosogatást, Louis akaratának ellenére. Amikor befejeztem két kart éreztem a derekam körül. Felnéztem és elmosolyodtam, amint a szemem meglátta az ő kékjét.
Az ajkai súrolták az állkapcsom, majd elkezdte csókolgatni a nyakamat, amitől kirázott a hideg. A légzésem azonnal felgyorsult reagálva az ajkainak az érintésére. A kezei megragadták a karjaimat maga felé fordítva, és aztán előre hajolt, hogy a szája megérintse az enyémet. Nyelve körzött az ajkaimon, menta ízt hagyva rajta, az ajkaim szétnyíltak, a nyelve megérintette az enyémet.
Elléptem tőle egy kicsit kifulladva és szédülve. Miért szédülök, amikor megcsókol? Nem emlékszek olyanra, hogy valaha is szédültem volna. Habár az utolsó alkalom... nyolc évvel ezelőtt volt.
- Akarod, hogy viszonozzam a szívességet most? - súgta a fülembe.
A keze lecsúszott a hátamon, a fenekemet szorította és magához nyomott. A másik keze viszont lement a combomra, aztán becsúsztatta a lábaim közé, villámokat küldve végig a testemben. Egy sóhaj szökött ki az ajkaimon. Azon kaptam magam, hogy azon tűnődöm, vajon hogy válthat ki belőlem ilyen érzéseket, csak ennyit csinálva, és hogyan csinálná nekem azt...
Ó, Istenem!
- Emily - Louis szólított rekedten - válaszolj!
- Igen - mondtam, szinte egy időben vele, láttam egy mosolyt az arcán.
A keze elindult le a combomig és elvitt a karjaiban, mindkét lábamat a derekára téve. Kinyitotta az ajtaját a sötét hálószobának a lábával, és lefektetett óvatosan az ágyra.
_________________________________________________________________
Ha érdekel valakit, ez a történet fele (vagyis csak az első évadé, vagy részé vagy hogy nevezzem). Úgy tervezem, hogy a 42 fejezetet - már csak 21-et - lefordítom, a folytatás csak érdeklődők fejében fogom. Egyébként az most tart a 26. fejezetnél... :D Próbálok gyorsan haladni, de természetesen nem ülök a nap 24 órában a gépnél és fordítom a részeket. 
A következő rész +18 lesz és hosszabb az átlagnál.... nem tudom, hogy mikor végzek. Most csak ilyen közérdekű információt terveztem megosztani veletek. Zso