5. rész

Az egyik párkányon ültem az ablakban a hallban, Kahlant vártam, mikor két lány beszélgetése ragadta meg a figyelmemet.
- Jön! Hogy áll a hajam? - kérdezte az egyik közülük, szőke haja volt, úgy nézett ki, mint a szalma.
- Gyönyörű. Menj, beszélj vele - ösztönözte a másik.
Követtem a szemeimmel a szőkét, Louis mellé ment, aki az iskola folyosóján sétált be a hallba. Csak remélhettem, hogy nem lát meg. Észre vettem Kahlant és odahívtam, diszkréten elbújtam mögötte.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Shh. - Nem vett észre, szerencsére - Louis itt van.
- Szerintem csinálnod kéne már valamit - sóhajtott frusztráltan.
- És csinálok is.
- Elbújsz előle?
- Persze!
- Óh, Jézusom! - rosszallón megrázta a fejét - Ó, Beszélni fogok Calebbel ebédnél.
- Helyes!
- És azt szeretné, ha jönnél velem.
- Mi? - kérdeztem döbbenten. Oh, Istenem! Kyle miatt? Már nem láttam napok óta.
- Szerintem Kyle miatt. - Kahlan mondta megerősítve a gondolataimat. - Megyünk angolra?
- Nem? - nevettem.
Nem figyeltem az órára, a gondolataim Kylelal voltak tele. Ugh! Ez  olyan rosszul hangzik, beteg leszek tőle. Beszélnem kell Louisval angol után, mert Ő nem volt itt, nem ezért érdekel, hanem tudnom kell az igazat, hogy mit csinált. Minden részlet fontos a védelmemre, nem?
A csengő megszólalt és elhagytam a termet, határozottan mentembeszélni Louisval.
- Emily, hova mész? - kérdezte Kahlan.
- Hm... Én? - felemelte a szemöldökét, mintha azt mondaná, hogy a válasz nyilvánvaló - Ja, a könyvtárba megyek.
- Nem tudsz később?
- Hm... ki kell vennem egy könyvet.
- Oké, de siess, beszélnünk kell Calebbel.
- Óh, igen! - Óh, ne!
Otthagytam és a legmesszebbi épületbe mentem. Biztos voltam benne, hogy ott lesz, mert szinte senki sem szokott ott lenni, mert az az épület nem volt használva.
Folyamatosan hátra néztem és oldalra, hogy ugye senki sem lát. Nem szeretem az ilyen helyeket.
Kerestem mindenhol, de nem találtam. Mi a fene! Hol lehet, amikor szükségem van rá?
- Elveszett hercegnő vagy?
Hátra néztem és láttam, hogy Harry sétál előttem, Louis mellette és mögöttük Liam, Niall és Zayn. Louis végignézett rajtam, mintha ez lenne az első alkalom, hogy lát engem. Utáltam, amikor ezt csinálta! Vettem egy mély lélegzetet, hogy bátorságot szerezzek és Louis felé fordultam.
- Beszélni akarok veled.
- Ő elfoglalt, hercegnő - Harry válaszolt helyette.
- Olyan elfoglalt, hogy nem tud maga válaszolni? - mondtam neki idegesen és válasznak nevetés jött, de nem tőle.
Louisra néztem, aki mosolygott. Óh, Istenem! Ragyogó mosoly volt.
Fogd be!
- Beszélj - mondta Louis.
- Nem itt - átnéztem a csapat többi tagjára, majd vissza Louisra.
Felhorkant és elvitt a fiúk fürdőszobájába, akiket ott hagytunk, bezárta az ajtót maga mögött, amitől elvesztettem a bátorságomat. Bezárva vele nem volt a legjobb élmény.
Eszembe jutott az a kép, amikor a szája a nyakamon volt.
Figyelj!
- Mit csináltál Kyleal?
- Mondtam, hogy nem volt semmi - fáradt hangon válaszolt.
- Nos, akkor  szólok, hogy makacs vagyok és tudni akarom, hogy mi történt.
- Mert mi lesz? - Úgy nézett rám, mint aki átszúrja a bőrömet.
Nem válaszoltam. Nem tudok tisztán gondolkodni, amikor egy ember így néz rám. Újra mély levegőt vettem.
- Én csak szeretném tudni, hogy mit tettél - a hangom kissé megemelkedett véletlenül.
Elindult felém és hirtelen a falnak lökött. Dühös volt, láttam, ahogy az arca komorabb, a szemei sötétebbek és veszélyesebbek lettek.
- Nem öltem meg...szinte - nevetett.
Megkönnyebbülten felsóhajtottam, de amikor tökéletesen eljutott hozzám a gondolata. Szinte? Mit akart jelenteni ezzel a szintemmel? Azt akartam, hogy beszéljen, de már kinyitotta az ajtót.
- Várj! - hívtam, de már elment.
Mi a fene? Miért csinálja ezt mindig velem?
Gyorsan elmentem, hogy senki se lásson, így nem találkoztam több olyan emberrel, mint Louis, és megtaláltam Kahlant a büfében. Leültem elé, utána elkezdtem megenni az ebédemet.
- Hol a könyv? - kérdezte engem vizsgálva.
- Milyen könyv?
- A könyvtárból jössz...
- Ó... hm... az... a könyvet már kivették.
- Oké, menjünk?
- Persze. - Nem!
Befejeztem az evést és Ő felkelt gyorsan, szinte kirángatott az udvarra, ahol Calebet megtaláltuk... és Kylet... egy kötés volt a csuklóján. Ó, Istenem! Mi a fenét csinált Louis? Ahogy közeledtünk hozzájuk, láttam, hogy az alsó ajka még be van repedve és zúzódás van az állkapcsán.
- Eljöttél - mondta Caleb, mintha azt várta volna, hogy nem jelenik meg, bár pont Ő volt az, aki mindent lerendezett. Rám nézett - Emily, Kyle akar... hm... beszélni veled.
Kyle bólintott és túl barátságosan mosolygott rám. Hunyorogtam. Amikor látta, hogy Calebet és Kahlant is zavarjuk, akkor megragadta erősen a karomat és a kerti padok egyikéhez húzott, nagyon távol Kahlantől és Calebtől.
- Mondd meg a kis barátodnak, hogy ha még egyszer ilyet csinál, akkor az én arcom lesz az, amit utoljára lát.
- Ő... Ő nem a barátom.
- Nem érdekel, biztos vagyok benne, hogy megkapja az üzenetet.
- Nincs semmi közöm hozzá!
Nevetett és a kezét a lábamra rakta, leráztam, visszarakta ismét, és a combomon fentebb csúsztatta. Adtam neki egy csattanóst és felálltam, de felkelt ennek ellenére, a kezét a seggemre rakta. Megpróbáltam elmenni tőle.
- Ha tudtam volna, hogy ilyen nehéz eset vagy, akkor egy jobb tervel jöttem volna, hogy megb...
Félbeszakítottam azzal, hogy a térdemmel az ágyékába rúgtam, amitől felnyögött.
Elsétáltam könnyes szemekkel, Ő már szinte térden volt és láttam, hogy Kahlan és Caleb leesett állal néztek minket. Kahlan rám nézett és én némán bocsánatot kértem. Előrébb láttam, hogy Louis a fiúkkal ült és nevettek rajtam.
Futva otthagytam mindenkit, több könnyel, mint valaha, a fürdőbe mentem, hogy megmossam az arcomat, mintha le tudnám mosni a nap emlékeit, amikor:
- Emily, jól vagy? - az ajtóra néztem és láttam, hogy Kahlan az, odafutott hozzám és megölelt - Mi folyik itt, mi történt?
- Ne kérdezd, kérlek.
___________________________________________________________________
Talán ezt a részt hosszabbra sikerült megírnia, mint a többit :D Remélem, hogy tetszett és érthető meg minden :) Zsófi :*